2014. január 30., csütörtök

33. fejezet

Meghoztam az új részt. Ne haragudjatok a késésért és hogy ilyen rövid lett, de rengeteg tanulnivalóm és dolgom van. Jó olvasást<3

Hangos zúgásra keltem. Nem tudtam mi lehet úgyhogy rögtön felültem és szétnéztem. Louis félmeztelenül szárította a haját. Harry fel se kelt a zajra, békésen aludt tovább. Kikeltem az ágyból és kihúztam a konnektorból a hajszárítót.
-Miért itt és miért most szárítod a hülye hajad?
-Nem találtam máshol szárítót-vágott hülye fejet.
-De nem lehetett volna a lenti fürdőben vagy a szobádban zajongani?
-De harapós reggel a cica-nyávogott(?) majd a hajszárítóval együtt kient a szobából. Puffogva vissza feküdtem Harry mellé aki most ébredezett és nyújtózott.
-Jó reggelt-adtam gyengéd puszit az ajkára.
-Gyönyörű vagy-simított ki egy hajtincset az arcomból. Nem tudtam mit mondani így csak mosolyogtam és simogattam a mellkasát.
-Elmegyünk ma apukádhoz?-néztem fel rá.
-Igen-bólintott és magára húzott.
-Imádlak-nyögte két csók között.
-Hé, cica-tört be az ajtón Louis-Csinálsz egy kis reggelit?
-Ez nem tud kopogni?-néztem Harryre, aki csak nevetett.
-A hűtő melletti, legfelső polcon van müzli, a hűtőben meg tej-mondta Harry.
-Jó étvágyat-nyújtottam ki a nyelvem, mire csak fintorgott egyet.
-Nektek is-mondta majd maga mögött becsapva az ajtót eltünt.
-Hol tartottunk?-mosolygott huncutul és magához húzott. Fél perc nem telt el csattanó hang ütötte meg a fülünket.
-Hagyd, majd feltakarítja-csókolgatta tovább a nyakam, de leszálltam róla.
-Most komolyan itt hagysz?-nézett rám.
-Nagyon jó fiúnak kell lenned, hogy leimádkozd rólam a bugyit-mosolyogtam és lementem megnézni ez az idióta mit tört el. A tej kiömölve, tócsaként terült el a konyha padlóján, a tányér pedig a pulton több száz darabra törve.
-Te biztos, hogy otthonról és nem egy elmegyógyintézetből jöttél?-ültem le egy székre.
-Hol van a felmosórongy?-kérdezte az én kérdésemet meg sem hallva.
-Keresd meg-vettem el egy banánt a gyümölcstálból.
-Harry banánjához még nem tudtál hozzájutni, ezért beéred egy gyümölccsel is, igaz?-vágott vissza azt hiszem a diliházas beszólásom miatt. Oké tehát Abby vs. Louis 1:1
Louis megkereste a felmosót majd feltakarított mindent mire Harry lejött teljes öltözékben. Jobban szeretem ha csak egy alsónadrág van rajta.
-Született takarítónő vagy-nevettem Louisra, aki a pultot törölte.
-Dorombolj odébb cicus! Útban vagy-lökött meg és tovább takarított. Miután abba hagyta leült velünk szembe és komoly lett az arckifejezése.
-Hé, bongyor-nézett rám.
-Hullámos, jó?-mutattam a hajamra. Harry csak nevetett és belepuszilt a hullámos hajamba.
-Ma estére ide hívtam egy lányt-mondta Louis.
-Értem már-szólaltam meg-Szeretnéd ha felvilágosítanánk a nemi együttlétről-néztem komolyan Louis-ra, de nem sokon múlt, hogy elnevessem magam.
-Szóval először kezd egy kis előjátékkal...-kezdtem bele, amikor is Louis felállt és kinyitotta a hűtőt, a konyhaszekrényt,a sütőt és mindegyikbe belenézett.
-Mit keresel?-kérdeztem meg.
-A poénodat-vágott vissza-Azt akartam mondani, hogy ma estére ide hívtam egy lányt és szeretnék neki főzni valami vacsorát-mondta Louis
-Szegény-mondtam halkan mire Harry megbökött, hogy maradjak kussba.
-Szeretném ha kettesben lehetnék vele-nézett ránk.
-Semmi gond. Abby-vel úgyis elakartunk menni vacsorázni-mondta Harry.
-Hogyne-dörmögtem majd Louis leöklözött a pasimmal és elindultunk a kórházba Harry apukájához.



2014. január 25., szombat

32. fejezet

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy előző hétvégén nem hoztam új részt, de felvételi volt meg sok tanulnivaló, félév stb. Most viszont itt az új rész és remélem tetszeni fog:) Jó olvasást!

Miután Emily bejelentette, hogy Harry lehet AIDS-es másnap elmentünk egy orvoshoz és kiderült, hogy szerencsére nem az. Következő nap korán keltem, mivel ma jönnek haza nagyiék. Felöltöztem, rendbe szedtem magam és kimentem a repülőtérre. Vidáman, boldogan és barnán tértek vissza, aminek nagyon örültem. A nap többi részét is nagyiékkal töltöttem és elmesélték, hogy milyen volt, majd én is meséltem a szilvesztertert, Harryt kihagyva. Úgy beszéltük meg, hogy ma este átmegyek a saját házába és kettesben töltjük az estét, mivel Louis nem lesz otthon. Átöltöztem egy kicsit csinosabb ruhába és oda vezettem.
-Szia, édesem-húzott be a hidegről, berúgta a lábával az ajtót, két keze közé fogta az arcom és gyengéden megcsókolt. Leültünk a nappaliba és lassan felmelegedtem.
-Harry?!-néztem rá-Emlékszem, amikor a bárban ott voltál egy lánnyal, aki a féltestvéred?-kérdeztem meg, mire bólintott és kérdőn nézett, hogy mit akarhatok-Azt mondtad, hogy elmeséled majd, mi történt. Vett egy mély levegőt, és hozzákezdett.
-Nyolc éves voltam, amikor anya és Drake, az apám elváltak. Azóta nem is láttam. Két évvel ezelőtt jelentkezett először, hogy bejelentse van egy 23 éves lánya, Adele. Gyűlölöm az apám. Szó nélkül hagyta ott anyát két rakoncátlan, tizenévessel akik akkor élték a vad korszakukat és utána nem is hallottunk róla ismét semmit. Egy éve találkoztam először Adele-lel, akkor a bárba pedig azért jött, hogy megmondja apám rákos-mesélte közben pedig végig simogatta a combom.
-Tegnap felhívott Adele. Azt mondta, hogy apám állapota javult, de még mindig kemoterápián van.
-Melyik kórházban van?-kérdeztem.
-Itt a belvárosban-vonta meg a vállát.
-Harry, téged tényleg nem érdekel, hogy az apád halálos beteg?
-Őt se érdekelte, hogy mi van a gyerekeivel-állt fel és bement a konyhába.
-Tudom, hogy nem szereted, de most szüksége van rád. Jobban, mint hinnéd-simogattam meg a hátát és leültem egy székre, Harry pedig ivott egy korty vizet-Kérlek legalább egyszer menj be hozzá-kérleltem mire ő sóhajtott egyet.
-Egyszer, csak egyszer és csak veled vagyok hajlandó bemenni hozzá-jött elém.
-Ha így szeretnéd, így lesz-álltam fel és átöleltem. Az este többi részében, mintha mi sem történt volna beszélgettünk, nevetgéltünk és főztünk egy kis vacsit. Amikor már felváltva ásítoztunk felmentünk Harry szobájába, ő megágyazott addig én lefürödtem és belebújtam egy bő felsőjébe, majd ő is lefürdött.
-Bekened a hátam?-jött ki egy szál alsónadrágban és a kezében egy testápolót tartva. Bólintottam, mire huncut mosollyal a kezembe nyomta a testápolót és a hasára feküdt. A feneke és a dereka közti részbe helyezkedtem és először csak masszíroztam.
-Ahw! Ez isteni-nyögdécselt Harry.
-Látod mikre vagyok képes?
-Inkább érezném-morogta.
-Még nem ismersz eléggé-súgtam halkan a fülébe így teljesen a hátához simultam.
-Ne kínozz!-szólt rám. A hátára nyomtam egy kis testápolót.
-Ez hideg-visított fel.
-Igazán férfias vagy-jegyeztem meg.
-Bizonyítsak?-kérdezte huncutul és a kezét végigsimogatta a combomon. Felnevettem és a nyakát kezdtem puszilgatni majd a hátát. Hallottam Harry férfias nyögéseit, majd egy mozdulattal maga alá gyűrt és vadul csókolt. Szenvedélyes csókunkat a bejárati ajtó kattanása zavarta meg. Ajkaink elváltak egymástól és hallgatózni kezdtünk.
-Ki az?-kérdeztem ijedten.
-Ha nem vetted volna észre épp rajtad fekszem, így gőzöm sincs-nézett le rám. Egyre közelebbről jövő lábdobogást hallottunk majd nyílt az ajtó és felkapcsolódott a lámpa. Ijedtemben felsikítottam, aztán a szemem megszokta a fényt és láttam, hogy csak Harry idióta lakótársa az.
-ÓÓÓ!-nézett rám, majd Harryre-Megzavartam valamit?-vonogatta a szemöldökét.
-Nem-szállt le rólam Harry és befeküdt mellém-Épp aludni akartunk.
-Ja, persze-nevetett-Azért bocsi, hogy még csak le se tudtad vetkőztetni ezt a bombázót-kacsintott és kiment a szobából.
-Nagy kár-mosolygott Harry majd nyomott egy utolsó csókot a számra és aludtunk.



2014. január 11., szombat

31.fejezet

Sziasztok! Meghoztam a következő részt. Mostantól egy héten egyszer fogok hozni új részt az pedig hétvégén lesz. Remélem nem baj, de sok tanulni valóm van és ott van még a másik blog is. Remélem tetszeni fog, jó olvasást! És aki jövőhét szombaton felvételizik, mint én annak sok szerencsét és ügyesek legyetek<3


Arra keltem, hogy valaki beront a szobába, kihúzza a függönyt és ordibálni kezd.
-Hol van Niall?-éles hangját rögtön felismertem. Nem akartam, nem bírtam kinyitni a szemem. Az esti buli volt életem legnagyobb bulija, de most kivételesen emlékszek is rá. Valaki mocorogni kezd mellettem az ágyban, átöleli a derekam és magához húz. Tudtam ki az és az ölelésébe feledkezve feküdtem tovább.
-Abby!-morgott Bella-Nem találjuk Niall-t. Te mikor láttad utoljára?
-Nem tudom, talán négykor-morogtam és alig vártam, hogy kimenjen a szobából.
-Harry, te mikor láttad?
-Kit?-dörmögte a nyakamba és kirázott a hideg.
-Niall-t-ordított idegesen Bella.
-Nem emlékszem-kezdte el simogatni a hátam. Bella puffogott egyet aztán kiviharzott a szobából.
-Na végre-mondta halkan Harry és lágyan megcsókolt. Miután elváltak egymástól ajkaink felültem az ágyon, kicsit vártam, hogy elmúljon a szédülés és lementem a nappaliba. Mindenhol műanyag poharak, a szőnyegbe vörös bor, pezsgő, konfetti. Zayn, Liam és Bella idegesen járkáltak a nappaliban.
-Meg van már Niall?-túrtam bele a hajamba.
-Szerinted?-fordult felém idegesen Liam. Benéztem a konyhába, a lenti fürdőbe de mindenhol csak szemét volt, Niall nem. Végül kinéztem a hátsó kertbe nyíló nagy ajtón és beharaptam a szám nehogy hangosan felnevessek.
-Srácok?! Gyertek ide-intettem erre a kezemmel. Kinéztek az ablakon és meglátták Niall-t ahogy a medencében lévő, felfújható matracon alszik. Kiszaladtunk hozzá és megpróbáltuk felkelteni.
-Niall!! Kelj fel!-ordított barátnőm, akinek a hangjára még a téli álmot alvó medve is felkelne. Niall annyira megijedt a hirtelen ordítástól, hogy begurult a vízbe. Legalább fel kel. Nem bírtam tovább, kitört belőlem a hangos nevetés. Liam segített kimászni Niallnek a medencéből én pedig addigra már a hasamat fogtam, annyira nevettem. Végül bementünk a házba, Niall vett egy forró zuhanyt, mi pedig elkezdtünk kitakarítani, de előtte felmentem Harry szobájába szólni, hogy jöjjön ő is segíteni.
-Harry, légyszíves gyere te is takarítani mivel ez a te lakásod és a te bulid volt-mentem az ágyához.
-Mit kapok cserébe?-fordult felém az ágyon és huncutul mosolygott.
-Egy puszit-nyomtam a szájára egy cuppanóst, de ő megfogta a derekam és magára rántva csókká alakította a puszit.
-Hmm...szeretlek-nyomott egy utolsó csókot a számra. Végül rávettem, hogy jöjjön le takarítani így 3 óra alatt végeztünk a ház kitakarításával. A nap többi részében pihentünk és filmet néztünk. Bella épp összedobott nekünk egy kis salátát, amikor csöngettek. Harry kinyitotta, és egy srác állt az ajtóban. Köszöntek egymásnak, majd öklöztek egyet és beljebb hívta.
-Srácok ő itt Louis az egyik legjobb haverom-mutatta be az ismeretlen fiúcskát.
-Szia-hangzott mindenkitől az üdvözlés.
-Mi járatban erre, haver?-ült vissza mellém Harry és az ölébe rakta a lábam.
-Nos...egy kis gondom akadt-vakarta meg a tarkóját.
-Miféle gond?-kérdezte Harry.
-Lakás probléma. Kirúgtak a munkahelyemről így nem tudom fizetni azt a nagy lakást.
-Maradj itt-mondta határozottan Harry én pedig kérdőn néztem rá, mire csak nyomott egy puszit az orromra.
-Költözz ide amíg nem találsz egy másik munkát-mondta mosolyogva Harry.
-Köszönöm-hálálkodott azt hiszem Louis. Este mindenki hazament, már én is vettem a kabátom, amikor Harry hátulról átölelt.
-Eljössz velem randizni?-suttogta a fülembe. Szembe fordultam vele és kérdőn néztem rá.
-Tudtommal még nem randiztunk-nézett rám furán.
-Mikor?-kérdeztem.
-Most!
-Rendben-csókoltam meg. Felmentem Harry szobájába készülődni, amikor hallottam, hogy csöngettek. Miután elkészültem lementem a nappaliba, de amit ott láttam, nem tudtam feldolgozni. Emily ült a kanapén Harry mellett.
-Szia, Emily-morogtam, hogy észrevegyenek.
-Most már itt van Abby is, mondhatod miért jöttél-mordult az ex barátnőjére Harry.
-Azt szeretném kérdezni Harry, hogy öhmm...hány lánnyal feküdtél le utánam?-nézett a földre Emily.
-Mi van?-meredt pislogás nélkül Harry Emilyre.
-Fontos lenne tudnom-birizgálta a kezét.
-Mi közöd van hozzá, hogy lánnyal voltam utánad?
-Nagyon nagy gázban vagyok-mondta halkan Emily-És valószínűleg te is.
-Mond már miért jöttél ide-vette hangosabbra a hangját Harry.
-Harry... én AIDS-es vagyok-nyögte ki, én pedig leültem egy székre, mert remegni kezdett a lábam.
-Mi?
-Valószínű, hogy az exem fertőzött meg és ugye utána lefeküdtem veled is...elég sokszor-mondta Emily.







2014. január 6., hétfő

Új blog

Most nem új részt hozok, bocsi. Szerintem pénteken vagy szombaton hozom a következő részt. Örülnék ha meglesnétek a másik blogomat amit most kezdtem: http://truthandliesinfrance.blogspot.hu/ Remélem ez is tetszeni fog nektek:) Nem sokára ott is hozom az első fejezetet addig is kitartást a sulihoz. <3

2014. január 5., vasárnap

30.fejezet

Boldog új évet mindenkinek! Remélem megünnepeltétek az új évet:)  Meghoztam a 30. részt, jó olvasást és remélem hagytok egy kis komit magatok után.

Karácsony után olyan hamar elszaladt az a pár nap az évből, hogy már azon kaptam magam, hogy nagyiék gépe felszállt és másnap már szilveszter is van. Harry dél körül küldött egy üzenetet, hogy 5-kor kezdődik a buli nála. Lezuhanyoztam, felvettem a Harrytől kapott ruhát, minimálisan begöndörítettem a hajam, felvettem a Bellától kapott cipőt ami pontosan illik a ruhához. Kis smink és már indulhattam is. Az előszobában levettem a kabátom Harry meg lefagyott.
-Gyönyörű vagy-jött elém és a derekamnál átölelt. Még mondani akart valamit, de Liam jött ki hozzánk. Harry gyorsan elengedett és zavartan nézett Liamre, ő pedig ránk. Pár pillanatig csendben néztük egymást, majd meguntam és inkább bementem a konyhába ahol Niall tömte a pofáját az asztalra kitett szendvicsekkel.
-Jó a ruhád, Abs-motyogott teli szájjal aztán mosolygott és így pár morzsa kiesett a szájából. Töltöttem egy piros, műanyag pohárba alkoholt magamnak amit azonnal le is csaptam. Harryék a konyhába már Bella és Zayn társaságában jöttek be. Később jött még pár ember akik Harry barátai lehetettek, de akkor én már a harmadik pohárt töltöttem tele.
-Ne igyál sokat-jött a hátam mögül Harry mély, dörmögő hangja-Nem fogsz emlékezni az éjfélre-a teste a hátamhoz feszült, oldalra lökte a hajam így hozzáfért a tarkómhoz amit megpuszilt. Az egész testem átjárta a hideg és egyben a meleg.
-Harry-fordultam meg-Nem hívtad meg a kiszemeltedet?-kérdeztem meg, hisz nem úgy tűnt, mintha itt lenne.
-Meghívtam.
-Tényleg? Hol van?-mutattam lelkesedést, de belül millió darabra tört a szívem.
-Itt áll előttem-suttogta.
-Mennyit ittál?-húztam össze a szemem.
-Te vagy az Abby-fogta meg a kezem-Szerelmes vagyok beléd-mondta halkan én pedig lefagytam-Amikor a szüleid temetésén legelőször megláttalak már akkor megfogott benned valami, de nem tulajdonítottam neki nagy felhajtást. Viszont amikor összejöttél Joshal legszívesebben összetörtem volna a pofáját, hogy az övé vagy és nem az enyém. Ő csókolgatott és nem én. Mivel Emily is megcsalt, így a folytonos dugásba fojtottam bánatom, de ezzel csak még jobban eltaszítottalak magamtól. Amikor a tetkószalonban megtudtam, hogy Josh elment Amerikába felrebbent bennem a remény halvány sugara hátha eljött az én időm. Abbahagytam a szexet, és minden erőmmel azt szerveztem, hogy a szülinapi bulid tökéletesen legyen, és megbocsájts. Még Josht is meghívtam-horkant fel. El akartam futni, de a lábaim nem mozdultak.-Amikor újra barátok lettünk még szomorúbb lettem hisz nem a kibaszott barátod akartam lenne. Karácsonykor pedig Liam felhozta amikor nem voltál a lakásodon, hogy Amerikába utaztál Josh-hoz-beletúrt dús hajába és vett egy mély levegőt mielőtt folytatta-Azt hittem tényleg elmentél és olyan ideges lettem, hogy kettétörtem a nappaliban lévő dohányzóasztalt Belláék szeme láttára. Vettem egy újat, ne aggódj! Nekik már akkor leesett, hogy totál beléd zúgtam-fújta ki a benn tartott levegőt. Pislogás nélkül néztem a szemébe, amikor betoppant Bella.
-Császtok!-intett aztán hirtelen komorrá vált az arca-Ugye most megzavartam valami fontosat?-lépdelt hátrafelé, de Harry elengedett és kiszaladt a konyhából.
-Abby-rázta kezét a fejem előtt-Abby! Jól vagy?
-Sokkot kaptam-nyögtem ki-Innom kell-indultam a pult felé és megittam a már kitöltött italom majd ittam még egyet és még egyet. Bella egyedül hagyott a konyhában, de nem sokáig hisz Liam jött be.
-Szerinted szerelmes vagyok?-tértem azonnal a lényegre. Szerintem azt hitte totál részeg vagyok.
-Ezt csak te tudhatod-mosolygott óvatosan-Viszont-emelte fel a mutatóujját-Senki nem vak. Mindenki látja, hogy néztek egymásra. Egy biztos, akik csak barátok nem így néznek a másikra-kacsintott. Eddig is motoszkált az agyam mélyebb részében egy furcsa érzés Harry iránt, de most már előre jött és tudtam is mi az.
-Hol van Harry?
-A fenti mosdóban-mutatott arra. Harryhez akartam menni most azonnal, és mindent megbeszélni, de amint kiléptem a konyhából Niall húzott a nappaliba.
-5 perc és éjfél-ordított a zene miatt. 4 perc elteltével a zene lehalkult, Bella felállt a kanapéra és a TV-n lévő órát nézte.
-Tíz-ordított torka szakadtából barátnőm. Olyan erősen szorítottam a poharam, hogy fájtak az ujjaim.
-Tizenegy-üvöltött valami elmebeteg jobb oldalról.
-Idióta-üvöltött vissza Zayn.
-Nyolc!
-Hét!
-Hat!
-Öt!
-Négy!
-Három!
-Kettő!-valaki elkapott a karomnál fogva, a pohár pedig kiesett a kezemből a tartalma pedig szétfojt a parkettán.
-Egy!-suttogta Harry aztán mindenki megőrült és nagy hangzavar lett, de már nem hallottam semmit, csak Harryt. Halk lélegzetvételét, ahogy magához húzott, ajkát ahogy szenvedélyesen az enyémre szorult, sóhaját ahogy számat még szorosabban rátapasztottam. Átölelte derekamat és ezúttal én sóhajtottam fel. Szívem hevesen vert miközben hajába túrtam amit már olyan régóta meg akartam tenni. Szédültem és szívem mintha felrobbant volna a mellkasomban. A világon semmi más nem lehet ilyen hihetetlenül jó. Még a csoki sem! Ahogyan csókol valami eszméletlen. Leírhatatlan. Elmondhatatlan. Szavakba nem lehet foglalni. Elhúzódott és mély lélegzetet vett, hogy összeszedje magát. A hajamba túrt és homlokát az enyémhez érintette.
-Szeretlek-suttogtam kifulladva. Tényleg kimondtam. Felszabadító érzés volt.
-Boldog új évet-visszahúzott a szájához és mégjobban belém feledkezve csókolt. Minden sejtem a csókjára szomjazott. A csoport többi tagja mindenkinek boldog új évet kívánt, aztán Bella felkiáltott.
-Tűzijáték-elváltak ajkaink és körül néztem. Bella büszkén, Liam boldogan, Niall meglepetten és boldogan, Zayn pedig részegen mosolygott ránk.
-Épp itt volt már az ideje-mondta Liam és hátba veregette Harryt aki gyönyörűen mosolygott rám. Felvettük a kabátokat és kisiettünk a kertbe. Harry hátulról átölelt és így néztük a szép tűzijátékot. Miután vége lett mindenki sietett vissza a házba a hideg miatt. Zayn feltekerte a hangerőt és őrült buli vette kezdetét.
-Most pedig rúgjunk be-nevetett Harry és behúzott a konyhába. Miután megittam a hatodik pohár italomat is Harry felültetett a pultra. Lábamat dereka köré fontam, kezemmel átkaroltam a nyakát és magamhoz húztam. Keze bejárta az egész testem, én pedig elmondhatatlanul boldog voltam. Jól kezdődik az év. Reggel hét óráig meg se állt a buli, végig táncoltunk és buliztunk.