2013. október 30., szerda

19.fejezet

Sziasztok! Az előző részhez egy komit kaptam így gondolom nem nyerte el a tetszéseteket, de majd hátha ez tetszeni fog és írtok véleményt :) Ha bármi mondanivalód, esetleg ötleted van a bloggal kapcsolatban nyugodtan írd le komiba :D Jó olvasást!

Az éjszakám Harry mellett elég érdekes volt. Még körülbelül fél óráig csöndben, összekulcsolt ujjakkal feküdtünk aztán hallottam, hogy a légzése egyenletessé válik és szuszogni kezd, így a kezét elengedtem és megmozgattam az elgémberedett ujjaim. Hátat fordítva az alvó Harrynek végre én is becsuktam a szemem és aludni próbáltam, de akkor elkezdett horkolni. Most nem tudom, hogy ez az alkoholnak köszönhető vagy alapból minden éjszaka így horkol, de ez szörnyű! Felé fordultam és megbökdöstem a hátát mire ő csak horkantott egyet.
-Harry!-mondtam erélyes hangon mire sóhajtott egyet és átfordult a másik oldalára így szemben volt velem.
Kettő perc nem telt el ismét horkolt.
-Harry az isten szerelmére fogd már be!-ültem fel és most vagy meghallotta vagy valami csoda folytán, de abbahagyta így eltudtam aludni.
Arra keltem, hogy valaki a hajam birizgálja és egy apró puszit ad a homlokomra. Óvatosan kinyitottam a szemem. Valami meleg, de kissé kemény valamin volt a fejem. A takaróm félig rajtam félig a földön hevert. Felnéztem, hogy mi az amin épp fekszem és egy gyönyörűen csillogó zöld szempárba botlottam.
-Jóreggelt-mosolygott mire lenéztem és Harry mellkasán feküdtem a lábunk pedig össze volt gabalyodva. Álmos voltam így csak visszamosolyogtam és visszatettem a fejem az izmos mellkasára ő pedig két kézzel körbefogott így teljes biztonságban éreztem magam. A teste meleg, szinte forró volt és a kidolgozott, tetoválásos karja és hasa, te jó isten! Ez így korán reggel nekem kicsit sok volt. A testem minden egyes porcikájával éreztem az övét. A combunk összesimult, a pólóm ami Harryé kissé felcsúszott. A derekamra fonódó kezének hüvelykujja lassú, megnyugtató köröket írt le a pólóm szegélyénél. Minden kör egy kicsit feljebb csúsztatta az anyagot, feltárva a bőrömet, amíg végül az ujja a csípőmhöz ért. Forró volt. Az ajtó nyitódására gyorsan elrebbentünk egymástól és visszafeküdtem az én részemre az ágyon.
-Jóreggelt fiatalok!-jött be Anne egy hatalmas nagy tálcával a kezében amit le is rakott az ölembe-Hoztam egy kis reggelit nektek-mosolygott aranyosan és ki is ment. A tálcán volt gabonapehely, nutellás kenyér és gyümölcsök. Ahogy néztem ezeket a gyönyörűségeket a hasam jelezte, hogy szeretne ezek közül valamit bent látni. Harry elvette az egyik tányért amibe tej és gabonapehely volt, én pedig a nutellás kenyeret és raktam rá epret és banánt. Evés közben nem sokat beszélgettünk, miután megreggeliztünk felvettem a tegnapi ruhám és azt terveztem, hogy haza megyek.
-Én azt hiszem most megyek-mutattam az ajtó felé.
-Köszönök mindent Abby. Köszönöm, hogy az éjszaka közepén ide rohantál és, hogy itt maradtál velem-jött közelebb és szorosan átölelt. Beszippantottam isteni illatát és lementünk a földszintre. Elköszöntem mindenkitől és kifelé indultam amikor Harry megállított.
-Elmegyek ma Emily-hez-érintette meg a karom.
-Minek?
-Szakítani vele-mondta mire bólintottam.
-Rendben. Szia-mentem ki az ajtón és haza sétáltam. Csütörtök volt ami azt jelentette, hogy suli van, de úgy döntöttem, hogy az utolsó két órára már nem megyek be. Otthon nagyi a bevásárló listát írta, nagyapám pedig a tévé előtt lustálkodott.
-Abby, kislányom te vagy az?-hallottam meg nagyi vékony hangját a konyha felől.
-Nem! A Mikulás-akasztottam fel a kabátom a fogasra és bementem a konyhába.
-De szemtelen lettél-nézett rám én pedig csak leültem a bárszékre és elvettem egy almát.
-Ma megnézem az új házam-haraptam bele az almába.
-Na ez nagyszerű!-pattant fel nagyi a székről, már amennyire a nagyik feltudnak pattanni egy bárszékről.
-Eljössz velem? Azt se tudom merre van.
-Persze drágám, de előtte ugorjunk már be a piacra-lobogtatta előttem a bevásárló listát, mint valami győzelmi zászlót. "ugorjunk már be a piacra" azt hittem 10 perc alatt megveszünk mindent erre még egy óra múlva is a piacon kóboroltunk egy nyomorult répa után keresgélve. Végre megvettünk mindent ami a listára fel volt írva így beszálltunk a kocsimba és elindultunk az új házamhoz. Nagyi remek GPS lenne.
-Napsugaram itt fordulj balra-mondta és én fordultam is amikor sikoltott egyet és bejelentette, hogy jobbra kellett volna menni. Fél óra kocsikázás után végre megérkeztünk a házamhoz. Két emeletes, kívül világos narancssárga színű ház egy kis kerttel. Csodálatos volt! Nagyi kinyitotta az ajtót és beléptünk. Egy kis előszobába találtuk magunkat  ahonnan nyílt egy nappali, balra egy 5 lépcsőfokos lépcső és az emeleten 3 szoba. A nappaliból balra vezető út a konyhába vezetett. Talán ez a második legnagyobb hely. Az első a nappali. Modern bútorok vannak mindenhol és akár már most be lehetne költözni. A konyha minden elektronikai cuccal fel van szerelkezve amire szükségem lehet. A nappaliban van egy bőr kanapé és a két oldalán bőr fotelek, egy nagy tévé a körülette lévő polcokon pedig töménytelen DVD és Playstation játékok. Az emeleten 3 szoba. Két háló és egy vendég szoba. Mind gyönyörű és eldöntöttem, hogy már ma elkezdek pakolászni otthon, hogy minél hamarabb ide tudjak költözni. A telefonom csörgése zavart meg a nézelődésemben.





2013. október 26., szombat

18.fejezet

Helló mindenki! Végre itt a várva várt őszi szünet aminek én nagyon, nagyon örülök :) Úgyhogy itt a 18. rész ami remélem tetszeni fog nektek és véleményt is írtok róla! Tegnap jött ki a Story Of My Life és úristen! Egyszerűen csodálatos és imádom :D Na szóval nem is rabolom tovább az időtöket. Jó olvasást és kellemes őszi szünetet minden olvasómnak <3 puszi


Amilyen gyorsan csak tudtam lefutottam a garázsba, beindítottam a kocsim és már siettem is Gemmáékhoz. Rekordidő alatt odaértem és Gemma már az ajtóban várt.
-Köszönöm, hogy idejöttél-simogatta meg a hátam és bementünk.-Azóta egyszer kijött a szobájából, lement a pincébe és felvitt a szobájába egy üveg whiskey-t-mesélte Gemma.
-Harry kicsim gyere ki-hallottam fentről Anne hangját. Felmentem az emeletre Anne-hoz.
-Harry-kopogtam egyet én is- Kérlek engedj be!-könyörögtem. Fél perc múlva  fordult a kulcs a zárba és kinyílt az ajtó. A szobába mintha hurrikán csapott volna be. A könyvespolcról az összes könyv a földön hevert. A vázák összetörve. Rá se lehetett ismerni a szobára. Inkább hasonlított disznóólra, mint egy szobára. Harry az íróasztalon ült egy farmerban, a kezében pedig az üveg pia, ami gyanítom már üres.
-Mit keresel itt?-szólalt meg rekedten és elég nehezen formálta a szavakat.
-Segíteni jöttem-mentem egy lépést közelebb hozzá mire ő imbolyogva felállt az asztalról.
-Nem kell a segítséged-vágta a fejemhez mire még egy lépéssel közelebb mentem hozzá, és a piás üvegért nyúltam.
-Ne igyál többet-vettem ki a kezéből a már üres üveget.
-Megcsalt az a ribanc-nézett üveges tekintettel rám.
-Sajnálom-mondtam és hitetlenül felnevetett.
-Neked volt igazad, de a szerelem elvakított és én hülye neki hittem-túrt a hajába-Ne haragudj rám Abby-jött még közelebb így már egy fél lépés választott el minket egymástól-Könyörgök bocsáss meg! Nem kellett volna így beszélnem veled-lábadt könnybe a szeme.
-Nem haragszom Harry-mosolyogtam biztatóan-Gemma felhívott, hogy az én nevemet kiáltod és, hogy mekkora hülye vagy. Én már szaladtam is ide mert tudtam, hogy  tudod az igazat-vontam meg a vállam
-Szükségem van...-kezdte de a mondta felénél abbahagyta.
-Mire?
-Az ölelésedre-nyögte ki, és azonnal magához húzott, olyan erősen zárt karjai közé, hogy esélyem sem volt a kiszabadulásra. Éreztem forró bőrét és még a nap végén is ellenállhatatlan illatát.

-Maradj itt éjszakára-suttogta a fülembe még mindig szorosan ölelve.
-Itt maradok-suttogtam vissza és elengedtem.Tudtam, hogyha most egyedül hagynám bármi hülyeséget megcsinálna. Hirtelen hiány érzetem támadt, és vissza akartam menni a védelmező karjai közé. Leültünk az ágyra és rákérdeztem, hogy mi történt, vagyis hogyan történt ő pedig elmesélte.
-Miután elmentél visszamentünk a szobámba, és Emily folytatni akarta amit elkezdtünk, de engem furdalt a kíváncsiság, hogy tényleg megcsal-e vagy te hazudtál ezért leállítottam Emilyt, és megkértem, hogy menjünk el Josh-oz. Tudtam, hogy ha Josh tényleg szeret téged igazat fog mondani, és így is volt. Mindent elmondott. Elmondta, hogy lefeküdtek, de nagyon megbánta, és csak téged szeret. Onnantól tudtam, hogy Emily hazudott így otthagytam szó nélkül, és hazasiettem. Emilyre voltam mérges, és magamra, hogy nem neked hittem és nagyon féltem-mesélte lassan, hisz az ital elégé a fejébe szált.
-Mitől féltél?-fordultam felé.
-Hogy megbántottalak és örökre elvesztettelek-nézett mélyen a szemembe mire csak elmosolyodtam.
-Ettől nem kell félned-böktem meg a vállát a vállammal.
-Na és veled meg Joshal mi van most?-érdeklődött Harry.
-Szakítottunk, de azt mondta, hogy visszafog szerezni mert szeret meg ilyen nyálas szövegekkel jön, de tudom, hogy mióta szakítottunk minden második csajt megdug-mondtam elfintorodva mire Harry felnevetett.
-Amikor ott voltunk nem úgy tűnt, mintha bármiféle más lány lenne a képbe-mondta aztán elkezdtünk beszélgetni mindenféléről majd úgy fél óra elteltével felpattant az ágyról.
-Menjünk bulizni!-ordította mire elnevettem magam.
-Nem megyünk sehova-álltam fel én is-Te már így is jól érzed magad-nevettem, és kimentem a szobából. Lementem a nappaliba ahol Anne és Gemma tévét néztek, de az érkezésemre rögtön felkapták a fejüket.
-Na mi volt?-kérdezte Anne mire elmosolyodtam.
-Minden rendben-mentem oda hozzájuk-Viszont nagyon nagy baj lenne, ha ma itt aludnék? Megígértem Harrynek, hogy itt maradok.
-Jaj, szívem dehogyis. Érezd magad otthon-mosolygott kedvesen Anne, és közben Harry jött le a lépcsőn.
-Rendet kéne rakni a szobámban-vakarta meg a tarkóját-Egy kissé rendetlenség van a szobámba.
-Édes egyetlen fiam-szólalt meg Anne-Akkor mire vársz?-kérdezte én pedig elmosolyodtam. Végül én és Harry mentünk fel a szobába és  raktunk rendet. Miután nagyjából tiszta lett a szoba leültem az ágy szélére és akarom ellenére is ásítottam egy hatalmasat.
-Álmos vagy?-ült le mellém Harry.
-Eléggé.
-Akkor-túrt a hajába-Velem alszol? Vagy aludhatsz a vendégszobában is.
-Bízom benne, hogy nem fogsz letapizni alvás közben-mondtam mire felnevetett, és megágyaztunk. Harry egy szekrényhez sétált, keresett valamit majd egy felsőt dobott az ágyra.
-Köszönöm-mosolyogtam. Bementem a fürdőbe, átvettem a felsőt és amikor kimentem Harry már az ágy bal oldalán feküdt egy alsónadrágba. Ajaj! Gyorsan bebújtam az ágyba, és Harry felé fordultam. Egy mozdulattal lekapcsolta a lámpát így teljes sötétségbe borult a szoba.
-Istenien áll rajtad a felsőm-suttogta mire elmosolyodtam, de ezt ő nem látta.
-Jó éjt Harry-mondtam halkan aztán valami meleget éreztem a kezemen, és tapogatózni kezdtem míg végül rájöttem, hogy az Harry keze. Összekulcsolta ujjainkat és halkan megszólalt.
-Jó éjt Abby!


2013. október 19., szombat

17.fejezet

Sziasztok! Nagyon elvagyok fáradva és szinte nem érzem a lábam, de meghoztam nektek a következő részt úgyhogy jó olvasást:) Remélem azért pár komit kapok ;)

-Az igazgató a nagybátyám-nyögte ki végre.
-Hogy ki?-kérdeztem meglepődve.
-A nagybátyám-ismételte meg.
-Huhh...-sóhajtottam fel-És a szőkeség milyen büntetést kapott?
-Niall? Ő a második félévben fogja takarítani a tantermünket én pedig ebben a félévben, ugyanis az osztálytársunk lett-mondta Josh.
-Niall? Na mindegy-legyintettem-Miért támadtál neki legelőször?
-Láttam, hogy neked megy és kiöntöd a kávét, majd valamit magyarázott neked és felment bennem a pumpa-mondta zavartan-Ha nem állítasz le már elsőre szétverem a pofáját, de amikor csitrinek nevezett ott betelt a pohár-nézett a szemembe elsötétült szemekkel.
-Szeretlek Abby és nem hagyom, hogy bárki így beszéljen veled-simított a fülem mögé egy zavaró tincset.
-Amióta szakítottunk hány lánnyal flörtöltél esetleg megdugtál?-törtem meg a romantikus pillanatot.
-Egyel sem-a szemében őszinteséget láttam, de mégse tudtam neki hinni. Ismerem Josh-t tudom, hogy nem bírja magát türtőztetni ha egy csinos lány van a közelében.
-Nem hiszel nekem ugye?-nézett rám csillogó szemekkel -Kérdezz meg bárkit!-mondta és ez jó ötletnek tűnt.
-Talán majd megkérdezek valakit-mondtam titokzatosan -De most mennem kell órára. Szia-köszöntem el és benéztem az ebédlőbe ott van- e még Bella. Ott volt és Niallel beszélgetett. Gondoltam had beszélgessenek nekem órára kell mennem így ott hagytam őket. Csak nem olyan buta Bella, hogy bármit is elhisz ennek a Niall gyereknek. Már első látásra amikor felnéztem, hogy ki jött nekem rögtön valami furcsát láttam a szemében és a tetkók meg a piercing még jobban rátesz egy lapáttal.
Miután az utolsó óráról is kicsöngettek úgy döntöttem rögtön Harryhez megyek és elmondom az Emily-Josh sztorit. 15 perc vezetés után oda is értem. Csöngetés után Harry nyitott ajtót egy alsónadrágban. Erre nem voltam felkészülve.
-Szia-intettem, mint egy idióta és beljebb mentem mert kint már kurva hideg volt.
-Hát te?-túrt a hajába és hirtelen késztetést éreztem, hogy én is beletúrjak. Most még helyesebb volt, mint általában és a gyönyörű, kidolgozott felső testével és a tetkóival csak fokozta ezt.
-Öhmm...-hirtelen minden kiesett az agyamból és elfelejtettem miért jöttem, de amikor meghallottam a jellegzetes hangot villámcsapásként tértem vissza a való világba.
-Ki az édesem?-nyávogott(?) Emily és letipegett a lépcsőn Harry sötétkék ingében. Volt egy olyan sejtésem, hogy csak az az ing van rajta és, hogy megzavartam valamit, de leszarom.
-Na jó is, hogy te is itt vagy ugyanis szeretnék elmondani valamit-mosolyogtam Emilyre és megrándult a szeme. Remélem azért annyi esze van, hogy rájöjjön én most elmondok mindent.
-Halljuk-ölelte át Harry Emily vállát.
-Valamelyik nap...már nem is emlékszem pontosan melyik nap, Bellával korán reggel átmentünk hozzájuk és Emily meg Bella szomszédok-meséltem szépen lassan Emily pedig óvatosan rázott egyet a fejével, hogy ne mondjam el-Amikor Bellával kiszálltunk a kocsimból találjátok ki kiket láttunk-mondtam és Harry csak kérdőn nézett rám.
-Emilyt és Josht-mondtam ki Emily pedig már tudta, hogy vége, elmondok mindent.
-Nem is tudtam, hogy ismeritek egymást-nézett Harry Emilyre aki erre csak vicsorgott egyet, mint valami veszett kutya.
-Hohóó-nevettem fel -De még milyen közelről ismerik egymást-mosolyogtam.
-Ezt, hogy érted?-nézett értetlenül Harry a szemembe.
-Emily és Josh lefeküdtek-mondtam lassan, hogy feltudják fogni. Kicsit kínosan éreztem magam amiért ilyen hülyén és gyerekesen viselkedem, de Emily arckifejezése mindent megér. Harry levette a kezét Emily válláról és felé fordult.
-Ez igaz?
-Nem!-tagadta le a hülye csitri.-Nem tudom honnan talált ki ilyen hülyeséget. Soha nem csalnálak meg főleg nem egy olyannal, mint Josh-simogatta meg Harry arcát én pedig fintorogva figyeltem őket.
-Ez mire volt jó Abby?-nézett rám Harry és a szemében valami furcsát láttam, de nem tudtam kivenni mi lehet az.
-De hát ez az igazság-mutattam Emilyre -Csak a pénzért és a jó szexért van veled-nyögtem ki, de láttam, hogy már mindegy. Harry nem nekem hisz hanem a ringyónak és ez szíven ütött.
-Undorító vagy!-köpte a szavakat Harry-Létszíves menj innen és soha ne is lássalak!-mutatott az ajtóra nekem pedig legördült egy könnycsepp az arcomon. Iszonyúan fájt, hogy így beszélt velem és azt mondta soha ne találkozzunk többé.
-Attól, hogy féltékeny vagy, nem kéne ilyen csúnya hazugságokat kitalálnod-nevetett gúnyosan Emily én pedig hátra se nézve hagytam el a házat és csak sírtam. Amikor hazaértem nagyiék nem voltak itthon úgyhogy csak felmentem a szobámba és lefeküdtem az ágyra. Arra lettem figyelmes, hogy a szemem egyre jobban csukódik le és elalszom.
A telefonom csörgésére keltem. Hirtelen azt hittem reggel van és az ébresztőm az, de amikor kinéztem az ablakon és korom feketeség volt megnyugodtam, hogy még aludhatok, miután kinyírtam az az embert, aki hajnalok hajnalán hív.
-Ki vagy?-szóltam bele rekedten.
-Én vagyok az Gemma-hallottam meg Gemma hangját és felültem az ágyban.
-Miért hívsz ilyen későn? Valami baj van?-kérdeztem rosszat sejtve.
-Ne haragudj, hogy ilyen későn hívlak, de elég nagy baj van.
-Mi történt?-kérdeztem ijedten.
-Harry és Emily este elmentek valahova és amikor Harry hazajött egyedül, iszonyú mérges volt és azóta a szobájában van bezárkózva. Reccsenést hallottunk és kiabált valamit majd megint valami fura hangot hallottunk. Kopogtunk a szobája ajtaján, hogy nyissa ki és mondja el mi történt, de csak belerúgott egy hatalmasat az ajtóba és téged hívogatott, hogy ő mekkora hülye és megbántott téged-mondta Gemma és ekkor hallottam, hogy valami eltört a háttérben. Felugrottam az ágyról és már kaptam is föl a cipőmet.
-Oda megyek-mondtam a telefonba és letettem.






2013. október 17., csütörtök

2. Díj

Megkaptam a második díjat is amit nagyon szépen köszönöm Petrának <3 :)







Szabályok:
-Írj magadról 10 dolgot.
-A jelölő minden kérdésére válaszolni kell!
-Tegyél fel te is 10 kérdést!
-Küldd tovább 10 embernek. (visszaküldeni nem lehet!)
 
10 dolog rólam:
1. Fotográfus szeretnék lenni.
2. Zene mániás vagyok.
3. Rendesen tele a gatyám a felvételitől és a jövőévtől.
4. Ha támad valami jó ötletem a blogommal kapcsolatban rögtön leírom mielőtt elfelejtem.
5. Önbizalom hiányos vagyok.
6. Imádok ruhákat nézegetni és ami tetszik meg is veszem.
7. Imádok vásárolni is.
8. Szeretek könyvet olvasni. Fél évvel ezelőtt biztos kiröhögtem volna ha valaki azt mondja nekem, hogy szeretni fogok olvasni. Most pedig már rengeteg könyvet elolvastam és ebben sokat segített Zsófi is, az osztálytársam.
9. Nekem soha nem elég az alvás. Bármikor kelek fel álmos vagyok :)
10. Leszarom mások véleményét

Petra kérdései:
1.Van e kedvenc tantárgyad?
Nincs
2.Van e kedvenc színészed és ha van akkor ki az?
 Van. Jim Carrey és Kate Hudson,
3.Mi a kedvenc színed?
 vörös
4.Hány éves vagy és mit tanulsz?
 14. általános iskolába járok, de fotográfus szakra szeretnék menni.
5.Van e kedvenc filmed?
 Nincs
6.Milyen stílusú zenéket hallgatsz?
 Leginkább pop
7.Milyen főiskolára jelentkeznél/jársz?
 Nem tudom :)
8.Van e testvéred fiú vagy lány?
 Nincs, csak egy kutyám
9.Milyen típusú embereket nem kedvelsz?
 flegma, bunkó, egoista
10. Mennyi ideig tart megírnod egy fejezetet?
fél óra vagy egy óra
Kérdéseim:
1. Van kedvenc színészed? Ha igen ki?
2. Kedvenc zene?
3. Kedvenc előadó?
4. Mi szeretnél lenni ha nagy leszel?
5. Kedvenc ország?
6. Mennyi ideig tart megírnod egy fejezetet?
7. Ki az álompasid?
8. Szeretsz ebben az országban élni?
9. Van háziállatod? Ha igen mi?
10. Milyen típusú embereket nem kedvelsz?


2013. október 12., szombat

16.fejezet



-Nem látsz a szemedtől?-néztem a nekem jövőre és megtorpantam. Egy szőke hajú, gyönyörű kék szemű srác nézett rám.
-Én nem látok? Hisz te jöttél nekem-védte magát. Nahát! Gyönyörű kinézet és rémes modor.
-Mit csinálsz, seggfej?!-jött dühösen Josh felénk. Megfogta a pólóját és neki szorította a szőkét a falnak.
-Héé Josh-üvöltve próbáltam szétszedni őket, de Josh mintha meg se hallotta volna lendítette a karját. A szőke srác próbált védekezni vagy kiszabadulni, esetleg megütni Josht, de a volt pasim erősebnek bizonyult. Gondolkozás nélkül ugrottam Josh hátára mire a karja megállt a levegőben és ütni kezdtem a hátát.
-Állj le Josh!-ordítottam még mindig. A suliból mindenki ott állt és nézte ezt a kis incidenst, de egyik se segített volna. Minek is. Lány vagyok megbirkózok két idegbeteg fiúval akik szét akarják verni egymás pofáját. Josh háta fel-le emelkedett és a légzése kezdett egyenletessé válni így leugrottam a hátáról. Josh rögtön hátrált két lépést a sráctól aki ahelyett, hogy elfutott volna vagy bármit csinált volna gúnyosan mosolygott.
-Mit mosolyogsz, faszfej?-idegesedett ismét Josh és közelebb lépett a még mindig nyugodtan mosolygó fiúhoz.
-Leállított a csitrid-bökött a fejével felém-Gyáva pöcs vagy-köpte a szavakat és tudtam, Joshnak ennyi kellett, rögtön ütni kezdte a srác pofáját, de a szőkeség se hagyta magát. Tudtam, hogy már nem tudnám leállítani őket. Josh nem hagyja, hogy egy ilyen kölyök kinézetű srác így beszéljen rólam.
-Most azonnal hagyjátok abba!-szólt a hátam mögül egy mély, erélyes hang. Nem is kellett megfordulnom tudtam ki az. Az igazgató! A két srác rögtön abbahagyta a verekedést és felálltak. Josh orrából folyt a vér, a szőkeségnek pedig a szájából és a szeme már most fel volt dagadva.
-Mit műveltek? Most azonnal az irodámba!-mutatott a folyosó végére dühösen. A két fiú, egymás mögött ballagtak végig a folyosón, mintha a kivégzésükre mennének. Várjunk csak! Oda is mennek, hisz vagy kirúgják mindkettőt vagy nagyon nagy szerencséjük lesz. Bella sokkot kapott így egy végzős srác elvitte az orvosiba a többiek pedig döbbenten néztek rám és a vértócsára.
-Jól vagy?-jött elém egy másik végzős fiú. A lábaim remegtek és hányingerem volt. Nem tudtam mást csinálni csak beszaladtam a legközelebbi lány mosdóba. A csapnak támaszkodva néztem a tükörképem. Valaki bejött. A srác volt aki az előbb megkérdezte minden rendben van-e.
-Ez a lány mosdó-nem néztem rá, farkasszemet néztem a tükörképemmel.
-Leszarom-vonta meg a vállát és közelebb jött. Sötét hajából pár tincs a homlokán volt és neki volt a világ legsötétebb kék szeme. Piercing volt a nyelvén, észrevettem ahogy beszélt. Párszor már láttam Joshal, talán az egyik haverja lehet.
-Menj haza! Pihend ki magad-mondta óvatos mosollyal mire végre ránéztem-Majd azt mondom, hogy rosszul lettél.
-Nagyon aranyos vagy, de semmi bajom-nyitottam meg a csapot és jéghideg vízzel megmostam a kezem majd az arcom.
-Te tudod-vonta meg a vállát és kifelé vette az irányt.
-Várj!-szóltam utána mire megállt és megfordult -Köszönöm-mosolyogtam és átöleltem, kiléptünk a női mosdóból, de addigra már senki nem volt a folyosón. Elköszöntem a sráctól és mentem a matek teremhez, de amikor benyitottam és nem az én osztályom volt bent, eszembe jutott, hogy nem is matek van hanem földrajz. Ügyes vagy Abby! Kicsengetés után elindultam a menzára és pont akkor jött ki az orvosi szobából Bella és a végzős fiú aki elkísérte őt. Nevetgéltek és Bella elég sokszor "véletlenül" hozzá is ért a fiúhoz.
-Sziasztok!-köszöntem és szúrós tekintettel néztem Bellára-Ne haragudj-néztem a fiúra-De négyszemközt szeretnék beszélni Bellával-húztam el az ebédlőbe. Leültünk egy üres asztalhoz.
-Te mit csináltál?
-Mit? Semmit!-nézett rám értetlenül Bella.
-Láttam eléggé bejön a végzős srác.
-Helyes meg minden, de buzi-mondta ki én pedig nem bírtam és kiszakadt belőlem a nevetés. Már pont megettük az ebédünket amikor belépett Josh mögötte pedig a szőke fiú. Olyan csend lett egy másodperc alatt, hogy csak a légy zümmögését lehetett hallani. Egyenesen felénk jöttek. Felálltam és kérdőn néztem Joshra.
-Mi volt?-kérdeztem idegesen.
-Fél évig én takarítom a tantermünket-nyögte ki és a megkönnyebbüléstől felsóhajtottam, olyan szorosan öleltem át Josht, hogy féltem megfullad.
-Azt hittem kirúg-súgtam a fülébe és elváltam tőle.
-Protekciója van-motyogta a szőke srác.
-Mi?-néztem értetlenül a szőkére majd Joshra.
-Nem beszélhetnénk meg ezt valahol máshol?-suttogta és körül nézett. Mindenki minket figyelt és még mindig halálos csönd volt. Megfogta a kezem, összekulcsolta ujjainkat és kihúzott a folyosóra.
-Mi az, hogy protekciód van?-kérdeztem ő pedig csak beletúrt a hajába és végtelennek tűnő percekig csak némán néztünk egymásra.
-Az igazgató a nagybátyám-nyögte ki végre.





2013. október 3., csütörtök

15.fejezet

Hello! Itt az új rész :) Köszönöm a komikat, nagyon jól esnek és imádlak titeket <3 Jó olvasást! <3

A suli gördülékenyen ment. Nem volt semmi gond. A sok kis csitri persze már sutyorgott, hogy vajon miért nem Josh mellet ülök ebédszünetben, de hát szegény, szerencsétlen kurváknak nincs más dolguk, minthogy pletykáljanak. Josh azt mondta, hogy harcolni fog, hogy ismét az övé legyek és erre nagyon kíváncsi is vagyok. Ebédszünetben amikor épp Bella mesélt Zaynről, egy vörös hajú, piercinges csaj ült le Josh és a haverja közé majd elég feltűnően dobálni kezdte a haját és kihúzta magát, hogy jobban belássanak a hatalmas melleihez. Josh-t néztem, hogy mit fog reagálni, de egyszerűen csak kiröhögte és elküldte jó hangosan melegebb égtájak felé. A két héttel ezelőtti Josh már rég nem itt lenne, hanem valamelyik női mosdóban dugná a kis vöröskét. Most épp Harry házához vezetek és gondolkodom, hogy elmondjam-e neki ezt az Emily-Josh sztorit. Becsöngetek és Anne nyit ajtót aki amint meglát felvidul a tekintete és mosolyogni kezd.
-Szia Abby-ad két puszit és beljebb megyek. Felakasztom a kabátom és bemegyek a nappaliba.
-Szia Gemma-köszönök mire a szőkeség összerezzen ijedtében és rám pillant. Őt is üdvözlöm két puszival és Harryről érdeklődöm.
-Fent van a szobájában...-mutat fel a lépcsőn Anne-...De itt van Emily is. Harry barátnője-mondta Anne nekem pedig hatalmas gombóc lesz a torkomban. Most vajon azért jött ide Emily, hogy kitálaljon mindent Harrynek, vagy csak dugni akar.
-Tudom ki az az Emily-mosolyogtam rájuk-Már volt szerencsém megismerni.
-Nekem totál nem szimpatikus-ül le a kanapéra Anne, Gemma mellé így én is leültem velük szembe egy kis fotelba.
-Én egyenesen gyűlölöm, de ha a tesóm tőle boldog akkor áldásom rájuk-mondta cuki mosollyal Gemma és ez az a mondat ami miatt hányingerem lett.
-Mondjuk amikor Emily megjött elég feszült volt.
-Ki?-tértem vissza a valóságba és próbáltam nem rosszul lenni.
-Emily-mondta Anne és valami zörgő, csattogó hangot hallottunk. Gemma felpattant és felsietett az emeltre mi, Anneval pedig siettünk utána. Gemma kopogás nélkül tört Harry-ékre..és az ágyban voltak...meztelenül. Ezek szerint a kis kurva nem azért jött, hogy elmondja az igazat.
-Hali-intett zavartan Gemma.
-Mi a francot kerestek itt?-hallottam Harry mérges hangját.
-Fura hangokat hallottam így feljöttem megnézni minden rendben van-e, de már megyek is-hátrált Gemma és bezárta a szoba ajtaját.
-Én azt hiszem most haza megyek-mutattam le az ajtóra zavartan. Amit az előbb láttam...nem tudom szavakba önteni. Ahogy Emily ott feküdt Harry alatt meztelenül és szexeltek...gyomorforgató, főleg, hogy tudom Emily nem is szereti igazán Harryt. Egy hangos nyögés térített vissza ismét a világba ami az ajtó mögül szűrődött ki Emily undorító száján. Lementem a lépcsőn, felvettem a dzsekim, elköszöntem Gemmáéktól és kiléptem a hűvös, őszi levegőre. Délután négy óra volt így úgy döntöttem elmegyek a plázába és vásárolgatok egy picit. Este 9-re estem haza dögfáradtan.
-Kicsim-jött hozzám nagyi-Hol voltál? Azt hittem hamar hazajössz és nekikezdhetünk a pakolásnak.
-Fontos elintézni valóm volt-ültem le fáradtam a tévé elé és kapcsolgatni kezdtem.
-A plázában volt ez a fontos elintéznivaló?-nézett nagyi a 6 darab szatyorra amik tele voltak ruhákkal. Nem vagyunk és soha nem is voltunk gazdagok, de amit akartam mindig megkaptam. A szüleim egy házat és több millió forintot hagytak rám. Egy évvel ezelőtt írták meg a végrendeletüket, hogyha meghalnak nekem semmi problémám ne legyen.
-Utána mentem vásárolni-hazudtam és inkább felmentem a szobámba.
... Másnap reggel
-Szi a Abby-intett lazán Josh. A suli előtt beszélgetett a haverjaival. Elmentem melletük és visszaköszöntem
-Szia-mosolyogtam és a büfébe mentem ahol már a barátosnőm a sorban állt.
-Tegnap elmentem Harryékhez-vágtam bele a középébe köszönés nélkül.
-És mi volt?
-Ott volt Emily és épp dugtak-meséltem röviden a tegnap estét
-Tehát nem mondta el a kis ribanc-fizette ki a kávéját és mentünk a földrajz teremhez.
-Nem, de este ismét elmegyek hozzájuk, és elmondok mindet-mondtam és akkor nekem jött valaki a kávém pedig a földön folyt szét.
-Nem látsz a szemedtől?-néztem a nekem jövőre és megtorpantam. Egy szőke hajú, gyönyörű kék szemű srác nézett rám sajnálattal.